Egy gyermek sem úgy születik, hogy félne a fogorvostól, ez tény.

Mégis, az emberek nagy része retteg tőlünk. Jobban, mint az egészségügy bármely más ágazatától. Némelyek jobban, mint a sötétségtől, vagy a mumustól.

Az emberek fejében valamiért a fogorvos egy groteszk, ferde hajlamú szörny, aki imád másoknak fájdalmat okozni, és betegesen vonzódik az ijesztő hangú gépekhez. Persze ezekhez is csak azért, hogy a pácienseket halálra tudja rémiszteni vele.

Viccelődést félretéve, az emberek többsége fél a fogorvostól vagy fúró hangjától, vagy utálja a rendelő illatát, vagy az injekciótól retteg... ezer meg egy ok arra, hogy meg se látogassák a fogászatot. Még akkor is inkább messziről elkerülik a rendelőt, ha már esetleg van panaszos foguk. Fogorvoshoz csak akkor indulnak el a legtöbben (persze kivétel erősíti a szabályt...stb.), amikor már olyan heves a fájdalmuk, hogy a napi öt fájdalomcsillapító sem nagyon segít rajta.

De miért van ez így?

Oka kell, hogy legyen, persze. Sok a negatív tapasztalat. Fájdalom, fájdalmas kezelés, érzéstelenítés hiánya... sok érdekes történetet hallottam már. Egy nagy kedvencem, amikor egy ismerősömnek réges-régen azt mondták iskolafogászaton, hogy tegye fel a bal kezét, ha fájdalmat érez. Mikor emelte a kezét, hogy jelezzen, gyors rácsaptak a kézfejére. Többet nem is próbálkozott. Hát igen, ez is egy módszer.

De, mint az élet más területén, itt is magunk mögött kell hagyni a múltat. Ma már az érzéstelenítés alapvető a fogászatban, akár egy mély tömés, akár a gyökérkezelés vagy fogkő-eltávolítás során. A beszúrás előtt pedig még spray-vel a szúrás helyét is érzésteleníthetik.

De ez a bejegyzés nem a fogászat fejlődéséről szól. Hanem arról, hogy ezt a félelmet nem szabad belenevelnünk a gyermekünkbe! Fakadjon az bármilyen okból, ha a fogorvoshoz rettegve készülünk, azt végig nézi a gyermekünk. Minden lépésünket, mozdulatunkat cselekedetünket figyeli, hiszen így tanul. Úgyhogy azt is látja/ hallja, ha több napja fáj a fogunk, mégis inkább otthon szenvedünk. Ha érzékeny a fogunk hidegre/melegre/édesre, de inkább a fogkrémekkel kísérletezgetünk. Ha a csokiba-harapás után megjegyezzük, hogy valószínűleg van egy lyukas fogunk, de akárhova fordulnak megoldásért... csak a fogorvoshoz nem. Ha a fogorvostól hazaérve meséljük, hogy a kiszűrődő hangok hallatán majdnem inkább elfutottunk...

Következetesnek kell lennünk. Ha nem szeretnénk, hogy csemetéink féljenek a fogorvostól, meg kell mutatnunk, hogy nincs mitől tartaniuk, hiszen mi sem félünk. Nem szabad a saját félelmünket beléjük nevelnünk.

Nagyon fontos, hogy már egész korán pozitív élményt szerezhessenek a fogorvosnál. Már akár kétéves korban keressük fel közösen az orvost. Üljünk be a székbe, liftezzünk egyet le és fel. Ha idősebb, esetleg a veszélytelen berendezéseket vegyék a kezükbe, tanulmányozzák saját maguk. Érdemes lehet a berendezések hangját is megmutatni. Remélhetőleg a saját gyermekfogorvosunk partner lesz ebben.

És ami nagyon fontos, sosem szabad hazudni a gyerekeknek, mert nem felejtenek. Sosem szabad azt mondani egy esetlegesen fájdalmas kezelésre, hogy nem fog fájni. Én személy szerint mindig inkább azt mondom, hogy kellemetlen lehet, vagy egy kicsit fájni fog, mert így őrizhetem csak meg a belém vetett bizalmat.

Szóval nekünk kell példát mutatnunk. Legyen szó a fogorvos látogatásáról, vagy éppen a fogmosásról. Hiszen elsősorban a szülő a követendő példa a gyermek számára!

 Döntsük el, ki is fél igazából a fogorvostól!